Főszerepben a tavaszi és húsvéti körmök
Interjú Krommer Kittivel

Ha már vasárnap, akkor kezdjük is életem első interjújával, ahol végre én teszem fel a kérdéseket! Mindig imádtam információkat gyűjteni (hisz ikrek vagyok), de ezt most végre hasznosabban tehetem és a cikkek megírásával valami maradandóbbat alkothatok.

Szóval, ha találkozunk és kérdezlek... akkor nem interjúztatlak. Legalább is eddig nem így volt! Ez mára megváltozott, de nyugodj meg, tudni fogsz róla, ha blogbejegyzés készül veled is! :)  A témák lapon láthatod, hogy mely napokon milyen témákban cikkezek hétről hétre.

No és az első interjúban itt a blogomon ismerjétek meg Krommer Kittit, aki Törökbálinton, a Kitti Körömvarázs fantázianevű vállalkozásában, igazán csodálatos körmöket készít vendégeinek már sok-sok éve. A vele való beszélgetés során első körben a színekre, és főleg a tavaszi köröm színekre irányult témánk. 

 

41764969_866852790178139_6808321645824966656_n.jpg

 

- Milyen kreatív tevékenységekkel foglalkozol és mióta?

- 2007 óta dolgozom a kéz- és lábápoló, műkörömépítő szakmában. A 2020-as márciusi karantén hozott magával számomra egy új hobbit, amit idén tavasszal sikerült igazán kiteljesítenem. Így a "köröm szakma" mellett, dekor termékeket (koszorúkat, asztaldíszeket, kopogtatókat) készítek. 

- Fontos szerepet játszanak a színek az életedben? Ha igen, milyen módon?

- Hiszem, hogy a színek hatással vannak hangulatunkra, kedélyállapotunkra, sőt egészségünkre is! Az én szakmámban különösen fontos jelentősége van a színek ismeretének, illetve megfelelő használatának. Nagyon hasznos a szépségiparban, ha valaki komolyan bele ássa magát a színelmélet rejtelmeibe. Ismerni kell a vendégek egyéniségét, stílusát, igényeit. Többnyire a 2., de sokszor már az első találkozásnál tudom, hogy az előttem ülő vendég mely színskálát fogja előnyben részesíteni. Fontos, hogy tudjunk tanácsot adni az ügyfeleknek, figyelembe véve az egyéniségüket, az évszakot, az aktuális trendet.

 

99412012_1308106396052774_2127371707722235904_n_1.jpg

 

- Ilyenkor tavasszal mely színek kerülnek előtérbe munkád során?

- Tavasszal többnyire a visszafogottabb árnyalatok, a pasztell színek kerülnek előtérbe. A téli erőteljes színek után egyenesen felüdülés ezeket a friss tavaszi tónusakat kenni, (bár személy szerint engem a nyári színek töltenek fel igazán). Ezeket a tavaszi pasztelles nüanszokat matt hatással vagy éppen extrém csillogással tehetjük különlegessé. A lehetőségek tárháza végtelen!

 

167695648_1593852497484092_750418433207083418_n.jpg

 

- Milyen különleges/extrém kívánságokkal találkozol a vendégeid által? Vannak teljesíthetetlen kérések?

- A mi szakmánkban a műköröm formák szoktak inkább extrémebbek lenni. Mivel én javarészt inkább gél lakkot használok (így alakult ki a vendégköröm), ezért tőlem nem igazán kérnek ilyesmit. Inkább a színekkel szeretnek játszani. Számomra az jelent kihívást, amikor hozott kép alapján kell dolgozni. Ez nem mindig sikerül. Ilyenkor igyekszem olyan irányba terelni a vendéget, hogy elégedetten távozhasson. :D

 

110170724_1351610841702329_2901368631562965619_n.jpg

 

Minden vendégem szereti, ha van egy kis plusz a kiválasztott köröm szettjén. Óriási divatja van a monokróm körmöknek, a mágneses gél laknak, az ombre technikának. Szeretik a köveket és sokan az elütő, különböző hatású-erősségű színpárosításokat.

 

57023942_982873461909404_6072336762946977792_n.jpg

 

Ahogy látjátok több fajta kreatív tevékenység megfér egymás mellett. Szépségipar, kézműveskedés... mind a kreativitásról szól és bármi ilyesmivel foglalkozol, kiteljesedsz bennük. Merem kijelenteni már most is (az első interjúmban), hogy interjúim szereplői szinte kivétel nélkül több irányú tevékenységgel foglalkoznak.

Ha rájössz, hogy nagyon szereted a kreativitást, akkor szinte kizárt, hogy ne akarj többféle kreatív tevékenységbe is belekezdeni... Ettől kezdve már csak rajtad áll, hogy mennyi időd jut az új dologra vagy minek engedsz teret az életedben. ;)

 Kitti munkáit itt tudjátok megnézni: www.facebook.com/koromvarazs.kitti

vagy www.kittikoromvarazs.webnode.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://minden-ami-smink.blog.hu/api/trackback/id/tr1516487266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sziasztok! Alíz vagyok, megszállott sminkes! Kreatív, színes és őrült vagyok.

Friss topikok

">

Messenger

süti beállítások módosítása